Szevasztok,
megint csak utólag és megkésve, valamint a törések után összeragasztgatva kívánunk ezúton is Boldog Karácsonyt és Minden Jót az Újévre nektek, olvasóknak. A késés és a megtörés okairól mindjárt, előbb azonban egy kis időjárási helyzetkép; Georgetown-ban éppen szakad a hó - szóval épphogy lekéstük a majdnem fehér karácsonyt. Azért csak majdnem fehér, mert valószínűleg nem fog sokáig megmaradni a csendes csapadék, de így a szoba ablakából nézve szép. Sajnos a cowboynak sem jelent majd mindez extra bevételi forrást -hiszen a tavaly is bevált hótakarító bizniszt idén sem hagyom még abba- mert csak néhány centi várható, de ezt olyan nagyon nem bánja, mert munka után édes a fizetés...
A drámai felütés után vissza a karácsonyhoz, ami a címben is elmúlt már ugyan - számomra kicsit talán több értelemben is. Az idei ünnepek is just in time (a.m. épp időben) rendszerben zajlottak nálunk, azaz én a beosztásom szerint is dolgoztam volna még 24-én (is), Pannit csak az utolsó pillanatban rántották be -egy kis pszichikai hadviselést követően- a munkaadói ugyancsak 24-re. Ez még csak hagyján is lett volna, azonban kicsit szomorúbb voltam amiatt, hogy én már 26-án reggel is mehettem -igaz dupla 'gázsiért'- dolgozni. Az ok, amiért a kiskereskedelmi üzletek már 26-án kora reggel nyitnak nem más, mint a Boxing Day- sőt egyre inkább Boxing Week Sales névre keresztelt szörnyűség, azaz az Év végi kiárusítás. Ilyenkor -majdnem- mindent leértékelnek, és az emberek a már novemberben kezdődő karácsonyi vásárlást beteljesítik egy jó kis shoppingolással, mikor máskor, mint -akár már- 26-án reggel 6-kor. Nem viccelek, a saját szememmel és a telefonom kamerájával látta(tta)m, amint az emberek reggel hatkor szakadó hóesésben sorban állnak az áruház előtt, ahol dolgozom, hogy mondjuk megvegyék a sz*!%os x boxukat (ez egy tévére köthető játék konzol) 70 dollárral olcsóbban. Szóval leginkább a zen-pokol kifejezés segít leírni, milyen egy ilyen 26-i kiárusítás napján a kereskedelemben dolgozni; lélektelen és szánalmas volt látni, ahogyan az emberek kilátástalanul kutattak egy jó vétel után - legyen az akár csupán egy doboz szélvédő mosó folyadék. Persze ahogy az állatvilágban is sajnáljuk a szerencsétlen áldozatot, addig egy másik élőlénynek pont ez a szörnyűség jelenti a sikert, vagy a túlélést. Panni a minap mesélte, azt, amit egyébként én is tapasztaltam a boltban, hogy például azok a nációk, akik a Karácsonyt hivatalosan nem is ünneplik - indiaiak, ázsiaiak stb. - milyen hasznot tudnak ebből a szituációból kovácsolni. Még az egyik hindu rádió legutóbbi műsorában is az volt a téma, hogy ki milyen jó vásárt csinált ezzel vagy azzal. Ahhoz hasonlóan, amit Geszti Péter mondott/idézett az X-Faktor egyik műsorában, miszerint 'az életet csak előre felé lehet élni, de csak visszafelé lehet megérteni', úgy nehéz néha egyes szituációkban nem benne lenni és kívülről szemlélni azokat, hiszen az egy elég skizofrén állapotot idézne elő. Szóval ma 28-án visszanézni arra a napra nem olyan szörnyű, de akkor benne lenni eléggé az volt számomra, az összes többi le nem írt kicsinyességével és szarságával együtt. Nade, eb csont beforr - mondják.
Ez ám a megszállottság...
Szóval, amilyen későn tudtuk elkezdeni a karácsonyozást, olyan hamar vége is szakadt -legalábbis számomra. Igaz ugyan, hogy a mostani szabadnapjaimon be lehet bepótolni az év végi pihenést, de a Karácsony már elmúlt. Tovább fokozta az enyhe rossz kedvemet, hogy 25-én egész napos internetes és telefonos kimaradás volt nálunk, szóval nem tudtunk a családjainkkal beszélni. Családból némi pótszert kaptunk azonban Marie szüleiből és szűkebb baráti köréből, utóbbiba egyre inkább mi is beletartozunk. Egy héttel ezelőtt már volt egy másik karácsonyi parti is - akkor a tágabb baráti kör volt jelen, méghozzá igen nagy számban; nem számoltam pontosan, de biztos volt olyan időszak, amikor 40-en is voltunk, vagy még többen. Tavaly az ünnepek mindhárom napját más-más családnál töltöttük, ehhez képest idén úgy alakult, hogy ez a 25-i este volt az egyetlen, amikor nem otthon voltunk. Szóval, amikor az előbb azt írtam, hogy a Karácsony eltűnt, vagy elmúlt, akkor egy kicsit arra gondoltam, hogy a fenti tények ismeretében komoly áhítatról, vagy ünnepi hangulatról nehéz beszélni az én esetemben. Ezt mind magunknak kell(ett) megteremtenünk és ez azért szerintem nem olyan, mint a rövidtávfutás. Ehhez idő kell(ene). Mindenesetre idén is a sütés-főzés receptjét követtük az ünnepi hangulat előcsalogatására, így elkészítettük életünk első töltött káposztáját, valamint rumos-megyes kókuszos golyó és sajtos pogácsa is készült; utóbbi nagyon bajnok lett. Szóval a törés nem volt szilánkos az esetemben, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű így tölteni a szeretet ünnepét.
Jocy-éknál (Marie mamája) azonban tényleg nagyon könnyen tudja otthonosan érezni magát az ember és ez nagyon nagy segítség. Valóban a béke szigetét jelentik számunkra és írekként (a papa ír származású, így a rokonaik egy része is az) valahogy sokkal európaibbak, mint sokan mások, akik inkább elfelejtik származásukat a varratmentes beilleszkedés érdekében. Jocy-éknál bármi megtörténhet, van úgy, hogy az ukrán családi barát Mária kezdi el szoprán hangon és ukránul énekelni a Csendes éjt, akad, hogy a -népes számú- kutya sereg balhézik össze, esetleg ad hoc táncparti alakul ki a szoba közepén és ahol idősebb nagybácsik ropnak -testalkatukhoz nem illő- szexis táncot fiatalabb ismerőseikkel, de valahogy az az ember érzése, hogy semmi sem igazán ciki, mert mindenki kellőképpen laza és jól nevelt ahhoz, hogy minden poén üljön.
Kutyuló ebek... A nagyobbik egyébként Duke, aki egy nápolyi masztiff.
Terítéken a karácsonyi asztal - Jocy dirigálja a népet, ki hova üljön.
Az is jó náluk, hogy időnként megjelennek új emberek a csapatban, akikkel mindenki szívesen folytat ún. small talk-okat (az angolszász kultúrában így nevezik azokat a beszélgetéseket, amelyeket azért folytat az ember, hogy elüsse a liftben, sorban állásnál, vagy egyéb közös terekben eltöltött rövid időt). Tulajdonképpen ez egyfajta felületes ismerkedés, de ezek a látszatra felszínesnek tűnő beszélgetések nagy jelentőséggel bír(hat)nak az ember életében.
A cowboy is újabb és talán tartós barátságokat köthet legfrissebb projektje révén, amelyről valószínűleg a legközelebbi alkalommal számol be.
Innentől azonban fordítsuk meg az idő kerekét egy kicsit, ugyanis időközben beköszöntött az Új év, ami itt nálunk közel két órája történt. Itthon búcsúztattuk az ó évet kettesben és néhány pohár ital társaságában, de mivel mindketten végigittuk az ad hoc menü sort -koktél, tömény, sörök és persze pezsgő- ezért a konyha most úgy néz ki, mintha egy kisebb házibuli lett volna nálunk. Érdekes módon csak a magyar Újévet köszöntöttük, -himnuszt énekelve, a Petőfi után szabadon, majd Schmidt Pált és annak újévi köszöntőjét hallgatva, ami azért más egy kicsit innen a messzeségből, persze inkább a pezsgőt ittuk, mint a szavait, de azért mégiscsak. Végül az itteni éjfélre már bőven beájultunk - Panni kívánságára: Mary Poppins alatt - tévé nézés közben, hiszen a cowboy inkább már csak nézte, de nem látta...
Most viszont néhány órával később felriadtam és mivel az ágyban úgyis csak forgolódtam volna, úgy döntöttem írok és majd egy kész blogbejegyzéssel kedveskedem az Újév első napján. Itteni kedves magyar ismerősünk, Romi is ezt tette tegnapelőtt 30-án, mármint kedveskedett -mily' meglepő!- méghozzá Karácsonyra egy színház-meghívással, amit az olvasók előtt is -potenciálisan- ismeretes Distillery District-ben abszolváltunk a Soulpepper társulat jóvoltából. Egy Miklós László darabot láttunk, az Illatszertárt (magyarul egy kis ismertető: http://www.theatrum-mundi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=106:laszlo-miklos-illatszertar&catid=20:kozvetitett-szindarabok&Itemid=100003 valamint egy kis angol háttéranyag az érdeklődőknek -konkrétan netuddki-re gondolok- http://www.soulpepper.ca). A darab alaptörténetét számos alkalommal feldolgozták, mint utóbb megtudtam, még a pár évvel ezelőtt játszott amerikai romantikus vígjátéknak (A szerelem hálójában - eredetileg You've Got Mail) is ez a sztori az alapja. A Distillery District-ről már több alkalommal említést tettem - ez egy régi whiskey lepárló negyed Torontó belvárosában, amit felújítottak és manapság egyfajta művésznegyed, ami stílusában a budapesti Millenárishoz hasonlít leginkább és eddig nekem ebben a téli kivilágításában volt a leghangulatosabb.
Fényes éjjel
'Jaj de nagyon be vagyok én állítva...!'
The Young Centre for the Performing Arts, azaz a színház
Egyébként maga a színházterem, ahol a darabot láttuk/néztük leginkább egy stúdió színházra emlékeztetett, de ez az alábbi videóból is kiderülhet. Valamint az, hogy a díszlet is nagyon ízléses és átgondolt volt.
Amit viszont már csak a szavak adhatnak vissza, az az, hogy a darab olyan klasszikus értelemben vett szép színházi munka volt, talán -jellegéből fakadóan- nem katartikus, de mindenképpen szórakoztató. Meg kell említenünk Adam Pettle és Brenda Robins nevét is, ugyanis ők dolgozták színpadra ezt a kellemes vígjátékot. A színház előcsarnokában, ahol egyébként kiváló büfé is üzemel, nem volt nehéz magyar hangokat hallani a háttérzajból kiszűrődve, konkrétan mellettünk lévő asztalnál is két idős magyar nő beszélgetett. Egy idő után nekem már minden arc olyan magyarosnak tűnt, pedig hát biztosan nem volt mindenki az. Ugyanakkor jó volt magyarnak lenni a teremben. A darabban elhangzott egy általánosító kijelentés a magyarokra vonatkozóan, miszerint mi gyakran csúnyán összeveszünk egymással, majd pár óra/nap múlva el is felejtjük az egészet. Hogy ez valóban így van-e, döntse el ki-ki maga! (vagy Bebe, de ezért a poénért ugyancsak én kérek elnézést!)
Persze a Torontó-ba történő transzfereink most is kalandosak voltak; tegnap úgy tudtunk busszal menni, hogy egy adott pontig el kellett mennünk kocsival, mert így volt csatlakozás. Na most a buszt épp hogy sikerült elérnünk, amit egyébként hazafelé is eljátszottunk, mert 1 perccel értünk a Georgetown-ba tartó busz indulása előtt az Union nevű központi állomásra. A kedélyeket tovább borzolta, hogy mikor Bramalea-ben leszálltunk a járatunkról, hogy onnan autóval folytassuk hazáig, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a minket már Torontóban elérő eső gyönyörűen elkezdett lefagyni és kialakult a klasszikus jégpáncél jelenség. Istennek hála, megúsztuk és nem csúsztunk el/meg nagyon.
Szóval zárásképp és a fentieket összegzendő, ha elmúlik Karácsony, akkor sem kell szomorkodni, mert jön az év vége, aztán pedig az Újév, idén konkrétan 2012, ami pedig hozhat bármit. A tavalyi év utolsó előtti napján még a hó is esett, ami egy kis plusz munkát és bevételt eredményezett a cowboy számára, de ezt nem bánta, mert ugye bérből él az ember... :-) Szevasztok, Boldog Újévet Mindenkinek, a másnaposoknak jobbulást és korhelylevest!
A Panni-ban kicsit felcserélődtek az 'n' betűk, hiába na, néha már törni a magyartot! :-)
Utolsó kommentek