Hey, azaz Hejj!

Ígéretemhez híven újra blog, de legalábbis annak kezdő mondata ezen az esős, már-már klasszikusan őszi hétfő délutánon, ami leginkább blogírásra alkalmas. Ezennel a TIFF-ről, azaz a Toronto International Film Festival-ról, egészen pontosan annak egyik napjáról és sajnos még pontosabban annak csupán egyik vetítéséről írok, de ne legyünk telhetetlenek és főleg ne vágjunk a dolgok elébe!

Írásom háttértartalmát, mondhatnám eszmei vezérfonalát ismét összehasonlítással azaz múltba-és jelenbe-tekintéssel kezdem. Szóval a TIFF-re jegyet szerezni sem könnyű, így duplán meg kell(ett), hogy elégedjünk egy filmmel is. Másfelől sikerült elintézni, hogy azon a napon, amikorra a jegyet megváltottuk, a cowboy se dolgozzon, így hát egy újabb, egész napos kirándulás előtt álltunk. Hál' Istennek az időjárás is támogatta a programot - amint a képekből majd kiderül. Az a nap pedig szeptember 11-e volt, ami ugyebár a csak 9/11-enként emlegetett terrortámadás tizedik évfordulója is volt egyben. Ebből az alkalomból minden aznapi (film)vetítés előtt leadták azt a rövidfilmet, amit a fesztiválszervezők pont a tíz évvel ezelőtti események emlékének dedikálva készítettek. Mert ez a fesztivál már tíz éve is 25 éves múlttal rendelkezett - idén ugye tízzel többel... Úgy is mondhatnánk, pont a cowboy-jal egykorú. Hú.

Még a nyár-pótló tóparti szieszták egyikén merült föl az ötlet, hogy mi lenne, ha az idén lecsekkolnánk a TIFF-et, Toronto és Kanada méltán híres nemzetközi filmfesztiválját, és mivel tavaly nagyon erős kultúra-deficitben szenvedtünk, idén ebből is igyekszünk - szerény képességeinknek megfelelően - búváradagot nyelni. Szóval summázva az összevetést múlttal és jelennel, míg tavaly csak sóvárogtunk ilyen dolgok után, netán nyavalyogtunk azok hiányán, idén a tettek mezejére léptünk és ez ismét csak jó.

Jegyet nemcsak általában nehéz szerezni, technikailag sem könnyű; ha az ember felmegy a fesztivál honlapjára először is várnia kell, ha ez megtörtént, akkor kap egy 15-20 perces időkeretet, hogy a kb 3 lépcsős folyamatot lezongorázza. Az egyes szakaszokra külön időkorlát van érvényben, ami nem teszi lehetetlenné, de stresszmentessé sem a vásárlást, mivel elég gyorsan kell kiválasztani, hogy melyik nap, melyik vetítésre kívánunk jegyet venni. Persze minden nap irtó sok film van és amit gyanítunk, hogy jó, híres vagy menő, arra már tutira nincs jegy és a napijegyek (amivel 3 filmet nézhetünk meg szinte 2 áráért) is rég elfogytak már. A vetítések presztízs és műfajok szerint is kategóriákra vannak osztva. Az eligazodásban színkód is segít; ennek megfelelően van 'Kanadában most vetítik először', 'Kortárs Világfilm', Gála bemutató', 'Éjféli őrület' vagy 'Gyermek TIFF' kategória - meg persze ennél sokkal több is. Naponta 26 teremben folyik a vetítés, ami kb 11 helyszínt jelent. Mi a -szerintem elég- rangosnak számító Elgin filmszínházat látogattuk meg filmnézés gyanánt.

Miután gondosan bebuszoztunk Torontóba - járatunkat szigorúan just in time rendszerben érve el - felkerestük a fesztivál központi jegyirodáját, ahová a narancssárga pólóban pompázó önkéntesek igazítottak útba és ahol is - az előzetesen  lefoglalt - mozijegyünket átvehettük. Érdekes volt, hogy míg a közeli King street-en ment a felhajtás, meg különböző látványosságok zajlottak, maga a fesztivál-pénztár szinte rejtve (értsd: alig kitáblázva) maradt a látogatók előtt - így előttünk is a Metro Convention Centre-ben, de azért persze megtaláltuk. A számunkra fontos helyszínek gyalogosan is közel voltak egymáshoz, meg szép idő is volt - így sétáltunk. Többek között ilyen díszletek mellett...

Előtérben a Roy Thomson Hall, hátrébb a CN Torony.

Régi és új - A Szent András Presbiteriánus templom

A TIFF-es VIP-eknek azért nem kellett feltétlenül gyalogolniuk

Mivel egy pillanatra úgy tűnt, hogy van időnk még a közeli CN toronyba is felugrani, ezért arra kanyarodtunk. Aztán győzött a bölcs belátás, valamint a fizikai éhség a kilátás-éhség ellenében és így a torony program máskorra marad. Amíg kicsit messzebb voltunk tőle, azt gondoltuk nem is olyan magas, aztán közelebb és alá érve korrigáltam: 'nem a lófszt nem!' 

Cowboy-béka-perspektíva

A toronyról eszünkbe is jutott, hogy a gyomrunk ebédidőt kongatott és mivel Panni szeme megakadt egy közeli grill bár 'Margarita koktélok' feliratán, el volt döntve a kérdés. Nem is hibáztunk nagyot - ugyan a helyen már nem is hibázhattunk - ugyanis minden nagyon korrekt és kiadós volt. Örömködtünk is nagyon, hogy lám mennyire tudunk élni: Toronto belvárosában koktélozunk, meg burrito-zunk (szüleim és a mexikói konyhában járatlanok kedvéért, a burrito egy nagyon laktató és finom mexikói étel...) a TIFF alkalmából, a sok hülye meg sztárokra vadászott a túloldali Hotel Intercontinental bejárata előtt...

Lone Star Texas Grill - háttérben aláírásvadászokkal

(nem is olyan) Apró örömök

Kivégzés (én a burrito-t, az engem) - Big Rig Tijuana Burrito / bár a Tortilla chips-től nem látszik

Fogyókúrázóknak csak ajánlani tudom egy ilyen burritó tál elfogyasztását - amire még a helyiek is azt mondták: 'bizony nem gógy-adag' - aznap már nem kívántam sem a vacsit sem a nasit, pedig dél körül ettük. A helyválasztás helyességét a mosdó meglátogatása is alátámasztotta:

Természetesen a cowgirl-öknek a nekik megfelelő felirat dukált. Miután a testnek megadtuk a jussát, rövid séta után a kulturális éhségünket (is) csillapítottuk volna. Igen ám, de hiába volt a birtokunkban a jegy, és előttünk a mozi - a sor a bejárat előtt majd egy háztömbnyi volt és Torontóban nem kicsik a házak.

Urbánus környezet - Leragadtak az építőkockánál a tervezők

Szerencsére mi a sornak azon részén álltunk, ami árnyékos volt és tulajdonképpen sorban állnunk sem sokat kellett, igaz, hogy az is vagy negyed órába telt, amíg lassan haladva elértük a bejáratot.

Az Elgin Színház és Télikert

A vörös szőnyeg kapujában

Az emberek egyébként kulturáltan tűrték a sorban állást, lökdösődés, ellenségeskedés nem volt. A bejáratnál a film sztárjait interjúvolták, de sodort a tömeg, így nem álltunk meg bámészkodni. Még nem említettem, pedig nem lényegtelen, hogy Todd Solondz, amerikai rendező új filmjét, a Dark Horse-t (Sötét ló) tekintettük meg, ami a nevéhez hűen ismeretlen volt számunkra - csak annyit tudtunk róla, hogy komédia, sötét humorral. Egy középkorú, de a gyermekkorban megrekedt zsidó emberről szólt, akit szülei -főleg apja- vállalkozása, cége dotál. Enyhén szürreális társadalmi helyzetkép a fiatal felnőtt generáció problémáiról - ez a jelenség egyébként eléggé aktuális és gondolom nem is ismeretlen az olvasók előtt, ellenben csöppet sem kellemes megélni az ilyesmit. Összességében a film nem durrant akkorát, mint amennyire jó volt a vetítés atmoszférája és fesztivál jellege. Ez utóbbihoz azonban a színház és annak enteriőrje is nagyban hozzájárult, ami leginkább a pesti Uránia Filmszínházhoz hasonlított a cowboy szerint.

Szerintetek is?

A vetítés után a rendezőhöz és a főszereplőkhöz lehetett kérdéseket feltenni, de mi ehhez túl távol voltunk fizikailag és szellemileg is - úgy is mondhatnám kérdezni sem tudtunk, igaz, nem is akartunk. Solondz vicces figura egyébként, azt mondta még sosem utazott akkora biztonságban, mint aznap - utalva a fokozott biztonsági intézkedésekre.

Take it easy! / Csak nyugodtan!