Aki nem tudja, annak elmondom, hogy mi is ez a parádé. Kanadában nem ünneplik december hatodikát, azaz nincs Mikulás. Az van helyette, hogy november utolsó harmadában Santa, azaz a Télapó megérkezik a városba. Sajnos nem vagyok igazán képben egyik vallás karácsonyi szokásaival sem, de ha nem mondok ezzel nagy hülyeséget, akkor szerintem a kanadaiak mikulás-érkeztetése sem az Adventtel, sem a Hanukával, sem semmi mással sincs teljesen összhangban időrendileg. Ha nagyon röviden és illúzióromboló módon akarnám összefoglalni ennek a parádénak a lényegét, akkor azt mondanám, hogy ez egy nyilvános figyelmeztetés arra vonatkozólag, hogy közeleg a Karácsony és tessenek vásárolni, fogyasztani.

Ahogy közelgett a várva várt esemény kicsit tájékozottabbak lettünk Santa Claus Parade ügyben és megtudtuk, hogy Georgetownban is lesz felvonulás, mégpedig szombat este. Szóval 24 óra leforgása alatt két hasonló jellegű eseményt is láthattunk, ami főleg azért volt jó, mert a másodiknál – Torontóban – már volt összehasonlítási alapunk. Az első menet olyan közel zajlott hozzánk, hogy komoly útlezárásokra is lehetett számítani, és félő volt Panni nem tud kocsival hazajönni a munkából, de szerencsé(jé)re csak este 6 körül ért hozzánk a felvonulók hada. Időben – és mint utólag kiderült: mégsem kellőképpen melegen öltözve – érkeztünk a háztömb melletti utcára, ahol még csak az út két szélén felsorakozó – és többnyire kávéval, pizzával felszerelkezett – lakosokat találtuk. A gyakorlottabbak kempingszéket is hoztak, na és a termoszokból is előkerült a forró csoki és tea. A gyermekes családok voltak többségben, de ahogy mondani szokás, a város apraja-nagyja jelen volt.

Mivel mégiscsak úti- vagy élménybeszámolóról van szó, elmondom, hogy miként kell elképzelni egy ilyen felvonulást. Ebben segítségemre lesz az a több gigabájtnyi fénykép és videó, amit a múlt hétvégén készítettem. Alapvetően mégiscsak valami üzleti jellegű, vagy burkoltan reklám célzatú dolgot kell elképzelni, amire azonban a georgetowni felvonulás némileg rácáfolni látszott…

A város elöljárói, a különböző hatóságok (tűzoltók, mentők, rendőrök stb.), valamint jelentősebb vállalkozók és civil szervezetek képviselői vonultak fel – jobb esetben karácsonyt idéző módon – feldíszített járműveiken, vagy valamilyen vontatott készségen; a zenei aláfestésről az amerikai filmekből ismert vicces/érdekes szirénahangok vagy karácsonyi dalok – esetleg skót dudások – gondoskodtak. Ennyit a profán részről, hiszen van egy másik nagyon lényeges eleme is a jelenségnek: ez pedig nem más, mint az, hogy a felvonulók és a nézők „Boldog Karácsonyt!” kívántak egymásnak. Hiszi vagy sem a kedves olvasó, de képesek erre a kanadai emberek bőrszíntől, nemtől, kortól és politikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A cowboy konkrétan majd’ könnyekig hatódott attól, hogy ezt azért így is lehet és nem csak gyűlölködve, a másikat kifütyülve, meg kigúnyolva, mint általában Magyarországon, nevesebb társasági események alkalmával. A hatóságok után ugyanis a város elöljárói, politikai képviselői vonultak fel – legalábbis Georgetownban – akiket az emberek nevükön szólítva üdvözöltek, majd kívántak nekik – jobban mondva – egymásnak Boldog Karácsonyt! Nem számoltam hány párt képviselője, vagy hány politikus vonult fel, de az biztos, hogy senkit sem fütyültek ki, nem anyázott senki, hanem szépen, szeretetben tudott ez a dolog végbemenni – és ez tényleg nagyon megható volt számomra. Most pedig jöjjenek a képek, álló és mozgó formában…

 

A várakozó "tömeg" - a Mill Street-en

 

 

A fenti videóban van egy apró részlet, amit érdemes kibontani. Az egyik - jobban mondva az egyetlen - kivilágított traktoron a Happy Holidays fényfelirat látható. Ez a jelenség nagyon jól példázza az ország konfliktuskerülő és konszenzuskereső jellegét. Az apa elmesélte nekem, hogy újabban a hivatalos verzió szerint már nem illik Boldog Karácsonyt! kívánni, mert az – állítólag – sérti egyes újkanadás bevándorlók érzelmeit – gondolom, azokra a népcsoportokra kell itt elsősorban gondolni, ahol nem ünneplik a karácsonyt. Helyette a Happy Holidays! az elfogadott és az üzleti életben is terjedő változat. Szerintem ez már a másik véglet, de mindenképpen elmond valamit az ország toleranciaszintjéről.

Ugyancsak nagyon kedves dolog volt, hogy a hatóság emberei cukrokat osztogattak a gyerekeknek. Ha valamilyen különleges szereplő (mesefigura, Grincs, vagy éppen Yoda mester vonult fel, akkor a segítőik vállalták az édességosztás és a pacsizás szerepét – ez is nagyon közvetlenné tette az egészet és a gyerekek is nagyon élvezték. A lényeg persze mindkét felvonulás esetében – legalábbis az esemény szemszögéből – Santa, azaz a Mikulás megérkezése, aki rendszerint az utolsó a sorban, és akit a Cowboy kicsit meg is utált, mert addigra, amire megérkezett, már nem volt őszinte a mosolya, hiszen a Mikulást idén is megelőzték a fagyos északi szelek…

Szerencsénk volt, mert Ardis, Shawn anyja is velünk jött és ő ismert valakit – konkrétan egy Andrew nevű, ázsiai pénzügyi tanácsadót – akinek pont azon az utcán volt/van irodája, ahol a felvonulás zajlott, így időről-időre – amikor a zord szél és a szürke égbolt feledtette velünk, hogy mennyire is várjuk Santa-t – felugrottunk egy forró italra és sütire, valamint főleg az előbbi következményeként a mosdóba is. Torontó egyébként számomra felhőkarcolók halmaza, nem csoda, hogy a Világ legmagasabb épülete – az 553 méteres CN torony – is itt található, ami éppen nem irodaház, hanem egy adótorony. Persze lehet, hogy az arabok azóta építettek egy ennél is magasabb épületet – tényleg nem csodálkoznék rajta... Én mondjuk még csak azt sem mondhatom teljes joggal, hogy pesti vagyok, de a közel hat Pesten töltött év ellenére is nagyon vidékinek érzem magam, ha Torontóba megyünk. Erről - a toronyházak gigantikus méreteiről - sajnos nincs még meggyőző képanyagom, de talán a következő fotó sejteti, hogy miről beszélek.

Különben ez az idei torontoi Santa Claus Parade az itteniek szerint sem volt az igazi, mert túlságosan elhúzódott az egész és Santa tényleg sokára jött csak. Én, ha nem a családdal lettünk volna már lehet, hogy elindultam volna hazafelé. És talán már említettem, de rohadt hideg volt aznap. Mindenesetre ez a felvonulás tényleg nagyszabású volt - a szó szoros és átvitt értelmében is. Szervezettségéről jót is és rosszat is mondhatok; ugyanis itt a városvezetés biztosított a nézőknek ülőhelyeket. - persze nem korlátlan mennyiségben - ami műanyag székek formájában nyilvánult meg. Ugyanakkor kukákat és szemeteseket sajnos nem, és hát el lehet képzelni, hogy mi maradt több ezer ember után egy Andrássy út nagyságú szakaszon. Csak annyit mondok, hogy egy ilyen világvége típusú katasztrófafilmet kellékek nélkül le lehetett volna forgatni. Nade vissza a képanyaghoz, ami azért mégiscsak jobban érdekelheti az olvasót...

Az alábbi videó elég életszagú, és előre is elnézést, hogy nem valami kimondottan parádésat teszek fel, de tény, hogy a videó főleg azért sikerült esetlenre, mert befagyott a zoom gomb és ez azért sokat elmond arról, hogy mennyire volt "jó" idő:

 

 Drágám a Lego marha nagy lett!... (elnézést a béna szóviccért!)

Természetesen voltak látványos, jópofa és inkább reklámszagú vonulványok is. A következő kép inkább az előbbiekre példa. Ha jól tudom, valamelyik kórház felvonulóriól van szó...

Persze a bújtatott reklámokból volt a legtöbb. Íme a Duracell nyuszi helyi változata...

Volt akit ugyan ez sem hatott meg... nagyon aranyos volt ez a kisfiú, amint majd' le szédült a papa nyakából...

 Volt olyan is, akire épp' hogy gyorsítólag hatott a zenei extázis...

És ugyan a képen nem látszik, de ez a böszme nagy kokakólás jegesmedve pedig mindenre rábólintott...

Végül, a 24. órában megérkezett Santa, de ugye, hogy nem egy nagy durranás?! 

Az volt a torontoi felvonulásban számomra az  érdekes, hogy még felnőtt emberek, vagy korombéli fiatalok is úgy beszéltek Santa érkezéséről, mintha ez lenne a Világ legfontosabb eseménye. 10 perccel később meg ők is ugyanúgy gázoltak a tengernyi újság és papírpohár hulladékkal kavargó utcákon, mint én.