Meglepő módon a múlt vasárnapi Oscar díjátadó gálával kapcsolatosan szeretném megosztani a benyomásaimat; ebben persze csak az a meglepő, hogy nemrég írtam, de mit tegyen a cowboy, ha most van aktualitása a blogírásnak. Annál is inkább, mert életemben először láttam a showt és most rögtön az elejétől a végéig, azaz a vörös szőnyeges bevonulástól a fináléig. Otthon soha nem voltam olyan megszállott, hogy hajnali kettőtől kövessem az adást, itt viszont házhoz jött a szobor, hiszen több - általunk is fogható - csatorna közvetítette azt a műsort, amiről - nem eltúlzott médiajelentősége miatt - olyan sokat hall ilyenkor az ember, de lehet hogy igazán soha nem kerül közel hozzá.
A cowboy elmondhatja magáról, hogy ez most sikerült; ugyan nem vehető biztosra, hogy ezek után minden körülmények között megnézi majd a gálát, de hogy megérintette a varázsa, az biztos. A következőkben erről lesz szó - persze nem saját képanyaggal...
Mivel nem szeretnék azzal bajlódni, hogy a netről képeket csenek, ezért a továbbiakat illetően az alábbi webes utalással szolgálok, ahol mindenki megtalálhatja szavaim képi megfelelőjét. Szóval íme az Oscar hivatalos honlapjának az elérhetősége (sajnos csak angolul): http://oscar.go.com
Itt egyébként tényleg ezzel van tele a híradó, meg a média - úgy általában. Az egyik TV csatornán külön műsor - magyarul: Divatkommandó - elemzi a nagyobb társadalmi eseményeket követően a résztvevő sztárok megjelenését. Most persze az Oscar a téma, meg persze a sztárok: ki mit mondott, viselt vagy hordott. Igaz, hogy a fejlett távol-nyugati országokban több ember számára érhető el az, amit sok helyen már luxusnak tartanak, azért itt is van hova fokozni a külcsínt. Nem is ciki erről beszélni, megvan a reklám-, meg a rongyrázás helye, de jó volt látni, hogy sokan a külsőségek ellenére 'szinpadikusak' vagy szellemesek tudtak maradni. És emberek főleg. A hivatalos díjátadó gálát megelőző - tévében - félórás vörös kárpitos bevonulást bemutatni hivatott műsorrészben számomra pont az volt a meglepő, hogy sikerült a riportereknek és tévés személyiségeknek közel, - kvázi a hétköznapi halandó szintjére - hozni a sztárokat. És ebben biztos szerepet játszott, hogy nem egy magyar közvetítésen keresztül és szikrontolmácsolással jutott el hozzánk a lényeg. Végig az volt az ember érzése, hogy folyamatosan a kulisszák mögött tartózkodik, de legalábbis jelen van, ami persze ugyanúgy illuzórikus, mint bármi más.
Mindenesetre a később díjat nyert, várandós Natalie Portman is annyira meg volt illetődve, amint az érkezésekor - már nem is tudom miről - kérdezték, hogy nem az volt a benyomásom, hogy ő egy híres hollywoodi sztár. Pedig az volt, visszafogott, törékeny és érzéki. Azon túl, hogy Sandra Bullock-ot nem ismertem meg (szerintem annyira fel volt varrva az arca, vagy ennyire jól tartja magát), ő is elmondta, hogy izgul - pedig ő idén 'csak' díjat adott át - igaz tavaly kapott is egyet. Halle Berry bájos volt és szexi. Justin Timberlake is kapható volt egy kis meg nem rendezett poénkodásra, amikor az őt interjúvoló riporter mikrofonján keresztül üzent a közvetítés következő riporterének. Az Oscar-ban számomra az volt a varázslatos, hogy a résztvevők könnyedek, lazák és valamilyen tartalmas eleganciát sugároznak és abszolút átjött, hogy ebben a filmes világban tényleg ez a legnagyobb durranás. Miközben nem nagyon volt jelen a túlzott, vagy erőltetett ripacskodás. Éppen a TV közvetítés rendezőjét kérdezték, hogy mennyire ideges, vajon minden rendben lesz-e, mire elmondta, hogy persze, de szemmel láthatóan is folyt róla a veríték, és ekkor a háttérből bekúszott Steven Spielberg és egy kis fehér törölközővel nagyon szinpadiasan, ugyanakkor nagyon visszafogottan megtörölte a rendező homlokát majd egy szó nélkül elosont, hogy elfoglalja helyét a los angelesi Kodak színház egyik bársonyszékében. Többek között az ilyen pillanatok hozták kanapéközelbe az Oscart.
A fenti sorok persze az én benyomásaimról szólnak - a helyi sajtó (konkrétan a Toronto Star) mai számában azt olvastam Peter Howell filmkritikus cikkében, hogy az idei Oscar a Golden Globe-ot majmolta és totál elveszítette azt a nagystílű jellegét, amiről én az előbbiekben írtam. Az tény, hogy a két műsorvezető, Anne Hathaway és a legjobb férfi főszereplő címre jelölt, - de díjat nem nyerő - James Franco nem voltak olyan nívósak, mint például Billy Crystal humorista, aki korábban 8 alkalommal vezette a műsort, és akinek idén is szántak némi műsoridőt. A kritikus egyenesen a középiskolai komédiákhoz hasonlította a két fiatal szereplését, amivel egyébként valószínűleg a fiatalabb korosztályt célozta meg az Oscar szervezőgárdája. Mindenesetre az USA-ban több, mint 34 millióan követték a TV adást, aminek Kanadában bő 6 millió nézője volt a CTV-n. Állítólag több poén elemet emelt át fenti humoristától a fiatal páros, ez nekünk persze nem tűnt fel, de az mindenképp, hogy a férfi műsorvezető talán a kelleténél jobban le volt lazulva - szerintem valami illegálisat fogyasztott...Panni szerint érdektelen és flegma is volt.
Persze voltak árnyoldalai is a gálának. Nem az eredményekről sokkal inkább a díjazottakról beszélek. A díjakat - amennyire meg tudom ítélni, hiszen sok filmet nem láttam a jelöltek közül - szerintem azok kapták, akik megérdemelték. Egy-két dolog azért így elsőre is furcsa volt. Korábban olvastam az Oscar gáláról, hogy a rendezők annyira ügyelnek a látványra, hogy ha valakit a pódiumra szólítanak, akkor a kulisszák mögül valaki rögtön elfoglalja az illető helyét, hogy ne tűnjön foghíjasnak a nézőtér. Ennek - az első hallásra profi ötletnek - a megvalósításába korábban nem is gondoltam bele, de aki látta a Kodak színház széksorainak elrendezését, könnyen beláthatja, hogy vannak olyan helyek, ahol ezt nehezen lehet varratmentesen megoldani. A közvetítés során nem is értettem, hogy valaki miért guggol ott háttal a színpadnak a széksorok között, jobban mondva, hogy ezt miért láttatja a kamera... És persze ott voltak a beszélni nem tudó díjazottak. Sok technikai jellegű díj is van, például képvágó, hangmérnök, jelmeztervező stb. Érthető, ha valaki nem a szavak embere, de azért mindennek van határa. Relatíve sok olyan ember volt, aki nagyon kínosan abszolválta élete legsikeresebb pillanatait, mivel az idegességtől köpni-nyelni sem tudott. Aztán ott volt Melissa Leo - a Fighter című filmből - aki a legjobb női mellékszereplő díját kapta és az - egyébként csapongó és szétesett - beszéde során élő adásban 'bazmegelt' már elnézést, de ez történt. Díját a 94 éves Kirk Douglas adta át, aki szerintem annak ellenére is vicces volt, hogy alig tudott beszélni. Mindenestre az Oscar producerei Bruce Cohen és Don Mischer egy előzetesen megtartott munkaebéden minden jelöltnek kihangsúlyozták, hogy összesen 45 másodpercük van a köszönetnyilvánításra és a beszédükre. Persze ezt sajnos idén is keveseknek sikerült stílusosan vagy eredetien megoldani. Két kiemelkedően jó volt, plusz egy valaki aki érdekes dologra tapintott rá. A két előbbi a Király beszéde című filmhez kapcsolódik; a legjobb eredeti forgatókönyv kategória nyertese David Seidler, aki több dolog miatt is szórakoztató volt: részben mert kifejtette, hogy az apja mindig is mondogatta, hogy későn érő típus - mármint a díjazott, aki valószínűleg a legidősebb valaha élt nyertes, hiszen 74 éves. A másik poénja az volt, amikor a köszönetnyilvánítások során megköszönte az angol királynőnek, amiért az nem csukatta a londoni Tower-be, Melissa Leó korábbi f-betűs káromkodásáért. Ez olyan poén volt, amit nem lehetett előre megírni és ült. A legjobb film díját elnyerő Tom Hooper beszédének az volt a summája, hogy az ember hallgasson az anyjára. Ez az ő esetében azért is igaz, mert az anyját 2007-ben ausztrál barátai meghívták Londonban egy - akkor még - ismeretlen darab olvasópróbájára és nem is akart elmenni, de amikor hazaért, azzal hívta fel a fiát, hogy "azt hiszem megtaláltam a következő filmedet". A harmadik és egyben -részemről- zárópoén a dokumentumfilm kategória nyertesétől, Charles Fergusontól (rendezőtársa:Audrey Marrs) származik, aki a legutóbbi gazdasági világválságról forgatta Inside Job című filmjét. Szabadkozva ugyan de elmondta, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően egy pénzügyi vezetőt sem csuktak börtönbe és ez szerinte nem OK...
A 83. Akadémiai Díjátadó 2011-ben mintegy három órás műsora egy iskoláscsapat énekprodukciójával zárult, ami számomra már nem volt annyira megható és érdekes, de ez van. Zárásul egy fotó mégiscsak a színházteremről felülnézetből - pusztán a miheztartás végett.
Utolsó kommentek