Szevasztok,

ismételten képzeletbeli lasszót vet a cowboy az olvasók retinájára - ezúttal a múlt szombati adománygyűjtő gála ürügyén, amit Panni munkaadói a kisfiuk számára létrehozott alapítvány javára rendeztek a Torontó északi részén fekvő "La Primavera" elnevezésű rendezvényközpontban. Sajnos a tavasz - szokatlanul hosszan - várat még magára itt Kanadában, de legalább már a télnek vége van. Az alcím arra utal, hogy az alapítvány jelmondata (Chase the Dream - Kergesd az álmot!) úgy is érthető, hogy Chase, az álom, vagy hogy Űzd az álmot! - mivel a chase szó jelentése: üldözni, kergetni. Elég szimbolikus, gondolom nem is szorul bővebb kifejtésre a dolog.

Ez a mostani volt a második ilyen gála a család életében és eszmei jelentőségén túl azért fontos számu(n)kra, mert az ott felajánlott adományok teszik lehetővé a gyermek kezelési és ápolási költségeinek a fedezését. Bár Kanadában a hazai rendszerhez hasonlóan ingyenes az egészségügyi ellátás, Chase betegségét és elsősorban annak gyógyítási módszereit nem fedi le a kanadai intézményrendszer. Ez politikai hátterű dolog, nem szakmai, de tény, hogy ezen a téren elmaradottabb az itteni ellátórendszer, mint sok más európai társa. (Persze ez nem jelenti azt, hogy egyébként meg ne lenne nagyon profi.) Azok a családok, akiknek CP-s (Cerebral Palsy - az egy- vagy több végtagra kiterjedő agyi bénulásos betegségek gyűjtőneve) gyermekük, vagy családtagjuk  van arra kényszerülnek, hogy megpróbálják a civil- és a magánszféra támogatását kérni. A Galea család is ezt teszi.

Mivel az apa - szakmájából fakadólag - sok befolyásos vagy tehetős emberrel kerül kapcsolatba, a meghívottak vagy a résztvevők között sok ismert TV-s személyiség, sportoló vagy üzletember, gyártulajdonos akadt. Rengeteg szervezést és előkészületet igényel egy ilyen esemény megszervezése - nem csoda, hogy a család számára már hetek óta ez a dolog állt a központban. Két videóval is igyekeztek hírverést csinálni a rendezvények - ezeket különböző csatornákon terjesztették, de persze plakát és szórólap is készült. Előbbieket most én is megosztanám veletek:

Korábban mi is könnyelműen megígértük nekik, hogy elmegyünk az idei gálára, azonban, amikor két hete Rachel - az anya - rákérdezett Panninál, hogy ugye megyünk-e, ő csak zavarában habogta rá, hogy igen. Bocskorunk azért- na most azért habozok, mert az 'ódzik' népies kifejezést kellene múlt időben ragoznom és helyesen leírnom... de értitek remélem, hogy azt akarom mondani, hogy nem volt valami nagy kedvünk a rongyrázáshoz... Többek között azért sem, mert - csak hogy bezárjam a kört - akkor éppen én voltam megfázva. Hezitálásunk másik oka a fejenkénti 125 dolláros részvételi díj volt, amit a családnak esze ágában sem volt nagyvonalúan felajánlani nekünk, szóval mostanában (is) ritkán vacsoráz(t)unk közel 50 ezer forintért. De gondoltuk, illik ott lennünk egy ilyen eseményen, úgyhogy lenyeltük a békát.

A helyszín a Vaughan (ejtsd: vón) városrészbeli La Primavera rendezvényközpont volt, ahogy tavaly is. Aki lecsekkolná, vagy itt tervezi megrendezni a következő családi programot, annak íme az elérhetőség: (sajna csak angolul) http://www.laprimavera.ca/About_us.html Viszonylag nívós hely és a rendezés is rendben volt - igaz a cowboy az érkezéskor elkövetett egy komoly protokoll bakit. Ahogy beléptünk az előtérbe egy fiú és egy lány fogadott minket. Én a fényképezőgépet a kezemben szorogatva azt szerettem volna megtudni tőlük, hogy merre tudjuk átvenni a jegyünket, de mindeközben nem vettem észre, hogy a fiú a kezét nyújtotta, amit én - gyanakvó kelet-európaiként - félreértettem, mert azt hittem, hogy a kamerát akarja elvenni a kezemből... Szóval ezt a sztorit Badár  Sanyi egy stand up fellépésben biztos el tudná viccesen mesélni, de nekem égett a fejem rendesen. Na mindegy tudjuk ezt be a megfázásomnak, ami egyben némaságomat is jelentette aznap, mert a hangom is totál elment. A fenti intermezzo-t leszámítva nem feszengtünk túl a rendezvényt, igaz nem is lazultunk le nagyon. Bár több lehetőség is nyílt a korlátlan alkoholfogyasztásra - igaz csak Panni számára, mert én vezettem - valahogy éreztük, hogy nem itt és nem most kellene csúnyán bekarmolni. Meg az idétlen bárpultos sem értette a Cuba Libre kifejezést, amivel mi rumos-kóla longdrink készítésére akartuk őt sarkallni. Azok a fránya kulturális különbségek... Becsületére legyen mondva, amint megértette, hogy mit akarunk, nem sajnálta a rumot - ha jól láttam egy-egyben mixelte. :-)

Asztaltársaságunk körében ismerősökre is akadtunk - főleg Panni, aki Mya-t - Chase korábbi beszédterapeutáját - és egy másik fotós lányt is ismerősként üdvözölt. A résztvevők számát nem tudnám megsaccolni, de talán az alábbi fotó segít azoknak, akik jók ebben (persze ez még a gála elején készült, de minden asztalnál ültek később):

Hatra hirdették az est kezdetét, amikor is előételeket szolgáltak fel svéd asztalos jelleggel a vendégek számára. Nekem az exxonos céges bulik jutottak az eszembe erről. Tény, hogy az előételekben nem volt hiba, finom volt minden és a mennyiséggel sem volt gond. Az asztaloknál finom olasz vörös- és fehérborral lehetett leöblíteni a falatokat. Igaz, hogy a menüsor (tejszínes tortellini és paradicsomos gnocchi, valamint csirke- és marhahús párolt zöldségkörettel) már nem volt annyira elragadó, de addigra már amúgy is jóllaktunk az előételekkel és a desszert kínálat feledtette a hiányosságokat. A vacsora előtt beszédeket hallhattunk - többek között - a Chase lábműtétjét végző Dr Roy, M. Nuzzo-tól, de felszólalt egy Stanley kupa győztes hoki játékos és a horgászműsorvezető Bob Izumi is. Az asztalokon kihelyezett brosúra bőséges információt szolgáltatott a betegségről, meg a gyógyulás körülményeiről - sajnos hamisakat is. Például Panni javadalmazásáról kissé túlzó (konkrétan a fizetésének pont a dupláját írták be, mint tételes költséget) számokat láttunk. Az volt a marketingkommunikáció üzenete, hogy a műtét csodákat tett Chase-zel, a kondukció meg rohadt sokba kerül, úgyhogy tessenek bőkezűen adakozni. Panninak az is rosszul esett kicsit, hogy a műtétet végző amerikai orvosnak nem győzték megköszönni a segítségét, őt pedig egyáltalán nem nevesítették, csak magáról a konduktív terápiáról, mint módszerről beszéltek sokat, de a nap, mint nap a gyermekkel küzdő emberről nem. Igazat adtam / adok neki, de azt is értem, hogy egy amerikai orvos nagyobb presztízs-tényező, az adománygyűjtés szemszögéből, mint egy magyar konduktor lány. A sors iróniája, hogy a műtétet megelőzően  éppen ez az orvos áradozott Panniról, mint a csodatévő konduktorról, akit mindenképpen szeretne megismerni és akár egy konferenciára is meghívni, hogy népszerűsítse azt a nagyszerű módszert, amivel dolgozik. Szóval egyelőre státuszunk az igahúzásra korlátozódik, de most ez van. Próbálunk hozzá jó képet vágni... Néha azért sikerül - ld alább:

Az is igaz, hogy az est következő programpontjaként beharangozott videó-blokkok egyikében Panni nagyon hangsúlyosan jelen volt és ezt a 8 kivetítő mindegyikén jól lehetett látni. A verbális kiemelés ellenére sokan maguktól is rájöttek, hogy Panni foglalkozik Chase-zel és ők nem is mulasztották el, hogy gratuláljanak neki és további sok sikert kívánjanak. Az alábbi képen is ez látható:

Ami ezútán történt, az a korábban kiállított és felajánlott tárgyak csendes aukciójának a végkifejlete volt. A meghívott hírességek különböző tárgyakat ajánlottak fel - ezekre az asztaloknál licitálni lehetett. Hogy a múltkori írásomat ide szőjjem, a Toronto Raptors-os Bargnani 7-es számú meze is terítékre került - nem tudom végül mennyiért ment el, de a kikiálltási ár azt hiszem csak 250 dollár volt.

Az alábbi videó egy kis körkép - melynek alfája és omegája persze megintcsak a múzsa...

Voltak olyan felajánlások is, amelyekre nyíltan lehetett licitálni -  ezek többnyire utazások voltak, vadászattal összekötve - belföldön, vagy valamerre dél-amerikában. Nem tudom, láttatok-e már ilyen tipikus amerikai licitet, mellékelek egy videót, de Scatman John nincs a kanyarban se...

Mi nem vártuk meg a táncos parti kezdetét, ami a licitet követően kezdődött, mindenestre másnap reggel Panni drámai bejelentéssel fogadott.