Szevasztok,
újra itt van, újra itt van a cowboy, vagy a 'nagy csapat' - kezdhetném stílszerűen, hiszen újabb kulturális kirándulást tettünk Kanadában, ezúttal a klasszikus kanadai sport, a jéghoki terén, vagy írhatnám jegén, ha még mindig stílszerű szeretnék lenni, de már nem. Az ötlet, hogy hétvégén hoki meccsre menjünk, nem tőlünk származott, hanem a munkatársamtól Shawn-tól, aki a Superstore-ban ún. buggyboy, (ő tologatja vissza a parkolóból a bevásárlókocsikat az üzlet előterébe) egyébként pedig a Georgetown Raiders technikai kisegítője - a csapat honlapja szerint (Water Technician - Shawn Wood), de róla majd bővebben kicsit később.
A hoki Kanadában valóban az egyik legnépszerűbb sport, de nemcsak mint versenysport létezik, hanem minden településen látni olyan placcokat télen, ahol a város, vagy a helyi közösség biztosít teret a tömegsport szerelmeseinek és szabadon szerveződő pár fős csapatok ütik a korongot szinte egész nap - sőt még este is, mert a kiépített sport pályákon hatalmas fényszórók teszik lehetővé, hogy a játék sötétben is folytatódhasson. A sport annyira a közélet része, hogy a híres hoki játékosokat, vagy Stanley Kupa győzteseket igazi hősnek tekintik, talán mindennél és mindenkinél jobban. A Kupához egyébként számos anekdota és mendemonda fűződik, én egy kanadai filmben azt láttam, hogy a győztes csapat minden tagja 24 órán keresztül birtokolhatja a serleget, amit egyébként akkora becsben tartanak, hogy már a puszta megérintését is csodatevőnek tartják. A 'Szent Grál'-ként is emlegetett kupa egyedülállóságát az is erősíti, hogy ez egy vándorkupa és - a többi észak-amerikai sport relikviától eltérően - nem készítenek belőle évente újat, hanem csak egy van belőle. Az is eltérés a többi sport liga - egyébként szintén nagy becsben tartott - kupáitól, hogy a Lord Stanley 'csészéjére' a győztes csapat minden játékosának, menedzserének és technikai személyzetének a nevét rágravírozzák. Ennek megfelelően, ha a -magánkézben lévő és jelenleg az Ontario-i Junior Jégkorong Ligában versenyző - Georgetown Raiders (a 'raider' angol szó egyébként 'támadó'-t, 'fosztogató'-t jelent magyarul) megnyerné a Stanley Kupát, akkor a csapat felszerelés-asszisztense, Shawn is ott láthatná a saját nevét csillogni az ezüst és nikkel ötvözetből készült, majd egy méter magas serlegen.
Ez a 'veszély' egyelőre nem fenyeget, viszont a tél igen, ugyanis Mikulásra megérkezett a hó. Na jó, fogalmazzunk úgy, hogy úton volt, de mára elfogyott az ereje. Tegnap este a napközbeni esőt, szép téli havazás váltotta fel, de ma reggelre a hajnali -ugyancsak cseppfolyós- csapadék javarészt latyakká minősítette le az idei első -majdnem- havat. Mindenesetre az évszakok egyelőre atomóra pontossággal követik egymást itt a messzi észak-ámérikában: október elsején kőkeményen köszöntött be az ősz - később szerencsére korrigált egy viszonylag hosszú indián nyárral, amit újabban -és ugyancsak nagyon időszerűen- egy csapadékos, hűvösödő ősz váltott. Végül december elejére megérkezett az, amit ugyan nem vár(t)unk annyira, de mindenképpen hosszú, kanadai télnek hívunk; igaz azt hallottam, hogy idén talán enyhe lesz.
Egy biztos, a jégkorongcsarnokban (ki gondolta volna?!) általában hideg van - erre egyébként az indulás előtt Marie, a szomszédunk is figyelmeztetett, akit invitáltunk ugyan, de későn - így nem ért minket meglepetésként, hogy a Gordon Alcott emlékcsarnokban a lelátón tényleg fagyos volt a hangulat. Mivel Shawn leadta a drótot, hogy hányra menjünk a biztos jegy-szerzés végett -kicsivel hat után mentünk az egyébként a fél nyolcas meccs-kezdéshez képest- és mivel -megérkezésünkkor már világossá vált - aggodalmunk cseppet sem volt jogos, simán kaptunk jegyet. Fejenként 10 dollárért, ami olcsóbb, mint egy mozijegy, úgyhogy ráfojtottunk a vacsira egy (Cowboy) hot-dog/üdítő, (Panni) sült krumpli/üdítő kombóval. Valamiért a fagyos üdítő végül nem fogyott annyira.
A csarnok névadója, Gordon Alcott egyébként arról/azért híres, mert ő volt annak a mozgalomnak a mozgatórugója, vagy katalizátora -ha tetszik- ami kis NHL (National Hockey League - Nemzeti Jégkorong Liga) néven került be a köztudatba és a 8-13 évesek számára tette -szervezett módon- elérhetővé ezt a méltán népszerű sportágat. A kis sportolók egyébként az akkori hat nagy csapat mezének replikáját viselték, ezzel is hangsúlyozva az utánpótlás jelentőségét.
A meccs előtt a régió rendőrkapitányait szólították a jégen elhelyezett ad hoc vörös szőnyegre, akik egy jótékonysági összefogás ürügyén pózoltak és kezeltek a csapatkapitányokkal. Apropó csapatok, a Raiders ellenfele az Oakville Blades volt, amely csapat -Shawn elmondása szerint- a hazaiak nagy riválisának számít a bajnokságban. Ezután meghallgattuk a kanadai himnuszt - ezúttal nem élőben énekelte egy dekoratív spiné, mint az NBA meccsen, hanem - felvételről.
Számomra - és előre sejthetően csak számomra - érdekes volt, hogy a jeget egy speciális jég-tökéletesítő berendezéssel kezelték minden harmad előtt. Talán egy videót nem, de egy fotót remélem nektek is megér...
...sima ügy
Untitled from Viktor Toth on Vimeo.
Line up - Bemutatkozás
A hangulat a meccsen eléggé kisvárosi volt, a képeken majd látszik, hogy nem is voltak sokan a két egymásra merőleges lelátón, pedig szerintem izgalmas és követhető volt a játék. Igaz mindkét fél sok hibával játszott, sok volt az eladott labda /korong/ és szerintem indokolatlanul gyakran ütötték (és ütik komolyabb meccseken is) cél nélkül előre a korongot, 'majd lesz valami' alapon. Az nyilvánvaló, hogy a játék gyorsasága nem ad túlzott időt a gondolkodásra, én mégis hiányolom azt a fajta stratégiai átgondoltságot a hokiból, ami a mai európai futballban egyre inkább jelen van, a mérhetetlen technikai kifinomultság mellett. Azért persze felnézek ezekre a srácokra, akik mindentől függetlenül nagyon keményen nyomják ezt a sportot - sajnos néha el is feledkezve annak sport mivoltáról és belemennek olyan dolgokba, amelyeknek szerintem nem a pályán lenne a helye. Ennek megfelelően itt is volt egy kis bunyó, ami meglepő módon a magyar építőipar dramaturgiáját követte, (brigádonként) egy csinálta, a többi meg nézte...
A múltkori NBA meccshez hasonlóan itt is zene fokozta a hangulatot a holt-időben, tehát minden bírói sípszót követően, de itt nem a nagy bajnokságok profi, előre szerkesztett zenei etűdjei harsantak fel, hanem vagány - többnyire rockos - zeneszámok. Ez egy kicsit kevésbé idegenítette el az egész játékot, tőlünk nézőktől, ami nekem tetszett. Az is jó volt, hogy a harmadok között, és egyéb szünetekben nem reklámmal telt az idő, hanem játékos vetélkedőkkel és számunkra az első harmad végét követően - ami egyébként 0:0-ás döntetlennel zárult - a csarnokban található sportmúzeum megtekintésével. Ebbe annyira belefeledkeztünk, hogy rögtön le is késtük a második harmad elején esett első hazai gólt, amire azonban hamar válaszoltak az oakville-iek egy középpályás labdaszerzést követő eredményes ziccer formájában. Ekkor a vendégcsapat kapuja mögötti palánk túloldaláról követtük az eseményeket - a fenti bunyós kép is ott/onnan készült. Igazából azt akartam megörökíteni, hogy az Oakville Blades kapusát 'Prigione'-nak hívták, ami olaszul 'börtön'-t jelent, de ezt most el kell hinnetek nekem, mert a kapu mindig kitakarta a név-feliratot a hátán és ezért nem tudtam lencsevégre kapni... Egyébként sok nem tipikusan kanadai név hangzott el a hangosbemondóból, ami ugyancsak azt mutatja, hogy Kanadában majd' mindenki bevándorló. Az első játékrész tehát nem hozott semmilyen döntést, vagy előnyt a csapatok számára, de azért izgalmas pillanatokból nem volt hiány. Az alábbi videóban az látszik, amikor a kék színben játszó Oakville Blades emberhátrányból szerez kis híján vezetést - rövid időn belül kétszer is.
Untitled from Viktor Toth on Vimeo.
Kisvárosi mérkőzés lévén, a csapat kabala figurája sem volt olyan profi szórakoztató-művész, mint az NBA meccs dínója, de talán annál viccesebb volt a hátán a felirat, ami a Csillagok Háborújának sötét urára, Darth Wader-re utalt...
Sötét erők...
A második harmad a hazaiak fölényét hozta, ami főleg a gólok számában mutatkozott meg, mintsem a játékfölényben. Úgy tűnt, jól ismeri egymást a két csapat, hiszen többnyire egymás hibáiból építkeztek, de szerencsére a hazaiak számára jobban jöttek össze a gólok és egyre inkább megnyugodhattak a -z akkor még korántsem annyira biztos- vezetés birtokában, ami a második harmad végére 3:1-ként jelent meg a digitális kijelzőn. Ekkor még nem voltam/unk biztosak abban, hogy egy hoki meccs hány 'period'-ból áll, de a második játékrészben már mindketten reménykedtünk abban, hogy (csak) háromból, mert háromszor 20 percet még csak-csak kibírunk egy olyan csarnokban, aminek az átlaghőmérséklete ugyan állandó, de sajnos állandóan 0 fok alatt van, ugyanakkor négynél valószínűleg már egyre kevésbé lett volna őszinte a mosolyunk.
Szerencsére a harmadik harmad végén úgy tűnt, mindenki örül - a többiek a végeredménynek, mi pedig annak, hogy ez már 'a' végeredmény. Shawn, aki minden szünetben a játékosok pálya melletti box-ába sietett - gondolom vízcsere végett - megígérte, hogy a meccs után bevisz minket az öltözőbe és egyéb kulisszatitkokat tár fel a csarnok életéből, de mivel egyrészt Panni kezdett nyűgös lenni, valamint mert azt a mai napig nehezen tudnánk eldönteni, hogy egy junior hokicsapat - győztes hazai meccsét követő- öltözői látogatása melyikünknek is (lenne) kínosabb, ezért úgy döntöttünk nekünk ennyi elég a mókából - köszönjük szépen. Shawn egyébként rendes fazon, mint majdnem mindenki, aki az ún. egyszerűbb emberek közé sorolható errefelé. Ő egy szegény ördög, akinek mindenkihez van egy szava, hiába 'csak' buggyboy. Ő az, aki mindenkit ismer, vagy legalábbis nagyon úgy adja elő, és mindenkivel könnyen és gyorsan létesít kapcsolatot nemtől és kortól függetlenül. Elsőre nagyon harsánynak és szarkasztikusnak tűnt és kicsit tartottam is tőle, de nyitottsága és őszintesége miatt megkedveltem. Látszik rajta egyébként, hogy neki sokat jelent, hogy hasznos lehet, egy mégoly kis jelentőségű csapat tagjai számára is, mint a Georgetown Raiders, de úgy tűnt, ezt nemcsak én tartom nagy dolognak, hanem a játékosok is, akik minden harmad végén, így a győztes(4:1), harmadik végén is, egytől-egyig lepacsiztak Shawn-nal a pálya kijáratánál.
Szép volt fiúk!...
A meccset követően elmondtam neki, hogy blogot írok a meccsről és őt is megemlítem benne, aminek látszólag nagyon örült és üdvözült breki hangon harsogta, hogy ''Thank You! / Köszi!''
Georgetown-ba egyébként már nemcsak a tél, de Santa is beköszöntött - úgy kb. bő két hete, valamint múlt pénteken az ún. 'Fény napja' ünnepség keretében a 7-es út menti Dominions Garden fényparkját is beizzították, ezzel is jelezve a sötétség elleni szerény, emberi küzdelmet. Eh Man! :-)
Utolsó kommentek