Szevasztok!

Újra jelentkezik a cowboy - ezúttal NBA-s különkiadással. A blogbejegyzést két dolog is indokolja. Egyrészt vészesen lecsökkent a blog látogatottsága az utóbbi időben... :-) Az igazi ok mégis inkább az, hogy a múlt héten szomszédaink költői kérdést intéztek hozzánk sms-ben: miszerint lenne-e kedvünk elmenni az április 10-i Toronto Raptors-New Jersey Nets meccsre, Torontóba. Fogalmazzunk úgy, hogy 'pont ráértünk'. Ők egyébként Marie mamájának 65. születésnapját ünnepelték, ezért nem tudtak elmenni a meccsre... Isten éltesse!

A címről: a raptorok kifejezést - hála Spielberg dinós filmjeinek - talán nem kell indokolnom, azt pedig, hogy miért járnak a raptorok Adidasban az alábbi csapat-logó indokolja…

Nemcsak azért örültünk meg nagyon ennek a lehetőségnek, mert még egyikünk sem volt ilyen rangos kosárlabda eseményen – főleg nem NBA meccsen – hanem azért is, mert ránk fért egy kis töltődés az utóbbi napok (hetek) zavaros történései után. Pannit ismét ledöntötte lábáról az influenza, Chase egyik orvosa szerint lehet, hogy a kisfiú autisztikus vonásokat is mutat, valamint egyelőre a cowboy is eredménytelen álláskeresés ügyben. Persze ennek a lehetőségnek is – talán – én örültem jobban, de a nap végére kiderült, hogy a nem kosárlabda rajongó nézőnek is bőven kijár a szórakozásból egy ilyen meccsen. Ha elolvassátok ezt a bejegyzést, kiderül, miért…

Bár régen magam is kosárlabdáztam – akkor még jobban is követtem az NBA történéseit – a Toronto Raptors csapat neve nem cseng(ett) előttem ismerősen. Miután utánanéztem utóbbi eredményeiknek kiderült, hogy miért. Na jó nem akarok gonoszkodni, és nem is kellene, mert például a 2008-09-es idényben ők voltak a keleti főcsoport Atlanti divíziójának bajnokai, de mostanában gyengébben muzsikálnak. 1995-ben alapították a csapatot a Vancouver Grizzlies-zel egyidőben, az NBA kanadai terjeszkedésének eredményeként. Miután a másik csapat a Memphis állambeli Tennessee-be költözött, az NBA – a Nemzeti Kosárlabda Szövetség, profánul az észak-amerikai profi kosárlabdaliga – egyetlen nem amerikai székhelyű csapata a Toronto Raptors lett. Ez a csapat összetételén nem látszik, mert többnyire amerikai játékosok alkotják. Igaz, hogy az egyik leginkább ponterős játékosuk pont olasz, Bargnani, aki tegnap egyébként nem lépett pályára. A csapat menedzsere pedig kanadai, Jay Triano. Ennyit a száraz tényekről.

Mivel a meccs színhelye – az Air Canada Centre – éppen a torontói Union vasút- és buszállomás közvetlen közelében volt, ezért úgy döntöttünk nem bumlizunk, hanem inkább bulizunk. (Az ismételten béna szóviccért én kérek elnézést…!) Ez azért is volt jó ötlet, mert tudtuk, hogy ülőhelyünk a bár közelében található és bár egy pohár sörig/borig nem büntet a police, azért alapvetően itt is a zéró tolerancia elve van érvényben. Szóval megváltottuk a jegyünket, és mivel Panni aznap dolgozott, ezért ’Just In Time’ rendszerben dolgoztunk. Kapunyitás előtt nem sokkal értünk oda, így volt időnk bambulni egy picit a város felhőkarcolóinak árnyékában. Lehet is egyébként…

Itt egy másik, művészkedős, ellenfényes fotó, ami bizonyítja, hogy az Air Canada Centre (a továbbiakban ACC), a CN Tower valamint a Union vasútállomás egy kupacban vannak…

Az ACC egyébként csak 1999-től ad otthont a Toronto Raptors – és egyébként a szintén nagyon népszerű Toronto Maple Leafs hokicsapat – mérkőzéseinek, korábban az ugyancsak hatalmas Rogers Centre-ben játszott a csapat. Az épület kívülről nézve olyan semmi különös, ugyan eléggé be is van építve a terület, amerre a szem ellát, felhőkarcolók hada veszi körül. Tudom, hogy ez már lassan vesszőparipám, de engem lenyűgőznek ezek az épületek, ezek a méretek – Nagykőrös jóval kisebb város… J és Budapest sincs még a kanyarban sem… Továbbmegyek az európai nagyvárosok sem ilyen jellegűek szerintem. Szóval még egy kép.

Nade vissza a sporthoz – jobban mondva az ahhoz tartozó kellékekhez. A sörhöz konkrétan. Kívül tényleg semmi különös az ACC, de belülről minden más. Kezdjük ott, hogy saját sörfőzdéje van. Ez milyen leleményes? Már szimpatikus a hely! Egy logisztikai fenomén!

És íme a termelés elosztóágazatának egyik földszinti egysége.

Szinte minden büfében lehet egyébként sört - is – kapni – nem olcsón, de korrekt, professzionális vendéglátóipari keretek közt. A sör itt majdnem kétszer annyiba kerül, mint egy átlag pub-ban, de azért persze fogyasztottuk mi is. Sőt az árából fakadólag mértékkel is – erre egyébként (mármint a mérsékletes alkoholfogyasztásra) minden adódó alkalommal fel is hívják a figyelmet a létesítményen belül. A söröspoharakat be is lehet vinni a lelátóra, de tesznek rá egy olyan műanyag fedőt, aminek a kialakítása olyan, hogy egyszerre nagyon kellemes belőle inni, ugyanakkor nehéz kilöttyenteni belőle az italt. Én ezt is a kanadai konfliktus-kerülés egyik megnyilvánulásaként értelmezem, de tény, hogy működik a dolog.

Magán a lelátón kulturáltan de felszabadultan viselkednek az emberek – alapvetően felhasználó barát módon értelmezi mindenki a ’Cirkuszt és kenyeret’ elvet. A szervezők, meg az NBA azért, mert azt adja a népnek, amit az akar, a nézők meg azért, mert erre vevők. A reklám, meg a különböző pénzköltési lehetőségek szövik keresztbe-kasul az este szinte minden mozzanatát, de mivel profin csinálják, ezért nem zavaró. Nem beszélve arról, hogy a szórakozás mellett sportértéke is van a dolognak, hiszen az NBA a világ egyik legjelentősebb férfi kosárlabdabajnoksága és egyben a világ harmadik legnagyobb nézőszámú profi sportligája – legalábbis a Wikipédia szerint. Egy szó erejéig, vissza a kulturára, meg a kulturális különbségekre. Eszméletlen sok turbános férfit és fiatalt lehetett látni –ez megszokott egyébként Kanadában–, az egyik szünetben egy indiai show-tánc produkciót is láthattunk – valamilyen indiai ünnep alkalmából, majd a hangosbemondó Boldog nemtudomilyenünnepet kívánt a nézőknek. Így is lehet. Mindez egy NBA meccsen. Érdekes nem?

Nade megint csak vissza a sporthoz és a meccshez. Nem véletlen, hogy gyakran kalandozom el, mivel a meccsen sem mint őshonos Raptor drukkerek vettünk részt, hanem mint érdeklődő külhoniak. És bár a meccs is érdekes volt – kivételesen eredményes volt a hazai csapat – sokszor ragadta meg valamilyen érdekes részlet a figyelmünket. A Raptors kabalafigurája – mit ad Isten?! – egy piros színű raptor (bár inkább profi animátornak nevezném) minden alkalmat megragadott, hogy a nézőkkel – főleg a gyerekekkel – bohóckodjon. Hol fehér öltönyben moonwalk-olt egy Michael Jackson koreográfiában, hol egy kopasz ember kobakját simogatta meg meglepetésszerűen, hol pedig Ford autóreklámhoz asszisztált egy kis villany-autót vezetve.

Ezek a kis show-elemek rendre időkérés alatt vagy a negyedek közti szünetekben zajlottak – a cowboynak volt egy olyan érzése, hogy ezek a mesterséges szünetek, valahogy le is vannak vajazva az edzőkkel, vagy a csapatokkal, de ismétlem, mivel a reklám profi módon volt a sportba illesztve – sőt a közönség is vette a lapot – nem volt zavaró az összkép. A dinó kabalafigurának segítői is akadtak a csapat pon-pon (vagy pom-pom?!) lányainak vagy magyarul hivatásos szurkolócsapatának a személyében. Ők olyan fontosak a csapatok körüli felhajtásban, hogy például a Raptors honlapján külön oldalt szentelnek a munkásságuknak Dance Pak név alatt. Férfitársaim kedvéért mellékelem az elérhetőségüket – egyébként a lányok etnikai sokszínűsége jól tükrözi a kanadai viszonyokat, szóval politikailag totál korrekt a válogatás. http://www.nba.com/raptors/1011_dancepak.html

Nekem az is furcsa volt, pedig biztos láttam már tévében összefoglalót NBA meccsről, hogy – főleg – a hazai csapat támadásai alatt modern csatazajt, azaz biztató zenét is szolgáltattak a rendezők. Ezek a zenék többnyire hip-hop számok alapjai vagy részletei voltak – illeszkedve a műfaji követelményekhez. A csarnok hangfalai egy antik kolosszeum gladiátor-viadalának hangulatát keltették, erősen megtámogatva hatalmas és csíkokban futó kijelzőkkel meg egyéb vizuális nyalánkságokkal. Egyébként a cserét és az időkérést is külön hangeffektus kísérte. Íme egy kis ízelítő:

Alapvetően az volt a benyomásom, hogy ezek a meccsek kíváló alkalmat biztosítanak kisebb-nagyobb családi-, vagy apa-fiú programokhoz; sok ilyet láttunk. A mellettünk ülők esetében jobbról is, balról is akadt erre példa. A gyerekeknek ilyenkor meg lehet venni az aktuális reklámanyagot (polót, bögrét, kulcstartót), valamint a szem-szájnak ingere típusú cikkeket, úgymint jégkrém, csoki, nyalóka, pattogatott kukorica, üdítő stb.) Meg is veszik egyébként, a gyerekek pedig nagyon élvezik mind a játékot, mind pedig a járulékos javakat. A meccsről azért sem akartam bővebben írni, mert két okból is nehéz lett volna fenntartani az érdeklődést. Az egyik a műfaji korlát, a másik pedig, hogy a Raptors szinte az egész meccsen vezetett és csak a végére tette kissé izgalmassá az ellenfél a végkifejletet. Panni is csak azért izgult, mert a szomszédaink elmondták, hogy ha a hazai csapat 100 pontnál többet szerez, akkor a belépőjegy egy szelet ingyen pizzára is feljogosít az egyik nagy pizza láncnál. A szemetek megálltak 99-nél, pedig lett volna még idejük a végén dobni egyet. Én nem bántam, mert már korábban biztosra mentem egy szelet Supreme pizzával a sör mellé. Biztos, ami biztos alapon. Ja, ha valakit érdekelne, a végeredmény 99:92 lett a Raptors javára… Most szólj hozzá!