Szevasztok,
igen tudom, a nyár valahogy kimaradt blog írás szempontjából - most is inkább csak űrkitöltő szerepet tölt be ez a kis bejegyzés. Ami a képeket illeti, megpróbálom segítségükkel retrospektíve illusztrálni az -itt errefelé egyre inkább a végéhez közelítő - nyarat, ennek megfelelően időnként képekkel fogom megszakítani az írás menetét, de ennek szerencsétlen esetben nem lesz köze az írás adott pillanatbeli pontjaihoz. Ami viszont a szavakat, azok súlyát, vagy éppen nemlétét illeti röviden így summázható a helyzetünk.
Idén eljutottunk a Huron tóhóz
Egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy a Kanadai cowboy blogomat, mint olyat végleg - na jó, 'soha nem mondd, hogy soha!' - de legalábbis 'hivatalosan' is parkolóvágányra teszem. Azért formálódik bennem ez a döntés, mert két év után egyre kevésbé tudok az országra, vagy a körülöttem lévő valóságra olyan szemmel tekinteni, mint azt eddig tettem, hiszen egyre kevésbé vagyunk turistái ennek a Világnak, legalábbis a szónak abban az értelmében, ahogyan az ember a turista, vagy a jöttment szemével rácsodálkozik az újdonságokra és a nyilvánvaló különbségekre egy új helyen. Ehhez azonban az az érdekesnek tűnő tény is hozzátartozik, hogy egyre inkább úgy látom, hogy az otthoni -sok tekintetben még mindig inkább csak Kelet-európai- valóság sok esetben nem is olyan sokban különbözik az itteni -sokak által fejlettnek tartott- Távol-nyugati világ között. Ebből még születhetnek egyébként blog-bejegyzések is akár, mert erről kimondottan lenne mondanivalóm, de ez most csak zárójel.
Little Italy - Toronto
Egy másik közbeszúrt gondolat is ide kívánkozik, miszerint valamilyen értelemben pedig igenis turisták/utazók vagyunk itt mégis, amennyiben nem tudunk teljes mértékben azonosulni az itteni másfajta -számomra sekélyesebb és felszínesebb- gondolkodásmóddal - és ezzel tényleg bezárva! (érezzük néha magunkat...)
MacGregor Point - Huron Lake
Másfelől egyre inkább fordulóponthoz -és jelen írás főbb elméleti csapásához is- érkeztünk, hiszen a két nap múlva lejáró munkavállalási vízumunk és az annak a meghosszabbítására irányuló -pillanatnyilag erősen meghiúsulni látszó- kísérleteink arra ösztönzik a cowboy-t, hogy kínjában és a már jól ismert közlésvágyból megírja eme visszás helyzet körülményeit, jelenét, múltját és jövőbeli perspektíváit.
Hard Rock Cafe - Toronto
Szóval a jelent azért tölti ki az Üresség, mert két nappal a vízumunk lejárta előtt, még nincs beadva a hosszabbítást célzó új kérvényünk. Újabb két évre kérnénk munkavállalási engedélyt, ami egyben persze tartózkodási engedélyt is biztosít. Anélkül, hogy belemennénk a kanadai bevándorlási jogszabályok -mostanában- sűrűn változó rengetegébe, elmondom, hogy visszafelé nem igaz az előző mondat, mert a tartózkodási engedély nem teszi lehetővé a munkavállalást. Ezeket a dolgokat azért tudom ennyire pontosan, mert az utóbbi hónapokban gyakran töltöttem jelentékenyebb óraszámot a Bevándorlási Hivatal honlapján, a ránk vonatkozó paragrafusok és -egyébként viszonylag- felhasználóbarát módon leírt teendők megértése és kibogozása céljából.
Hunyorgok / mosolyog
Ezzel a megszerzett tudással a birtokomban sajnos igencsak magamra maradtam, hiszen nem mindig jó az, ha egy társadalomban/mikroközösségben te vagy az egyedüli, aki tud valamit. Sajnos a február óta tartó törekvéseim, hogy Panni munkaadóival leüljünk és átbeszéljük a szükséges teendőket egy esetleges -a jelen szituációval tökéletesen megegyező- lehetetlen helyzet elkerülésére és megelőzésére, nem hoztak sikert, hiszen a család folyton kitért a megbeszélés elől. Mentségükre legyen mondva sok -de nyilván nem minden- esetben okkal. Tél végén a nagypapa volt kórházban, majd elkezdődött a nagyobbik lány vesszőfutása, aki azóta is súlyos állapotban küzd a Lyme kórral. Hogy 'jobb' legyen, az anyát a nyár elején rákkal diagnosztizálták, majd az elmúlt két hónapban intenzíven sugárkezelték. A vége felé már egyre kétségbeesettebbé és szenvedélyes hangvételűvé vált telefonjaim sem értek célba a családnál annak megértésére vonatkozóan, hogy minden egyes nappal csúszunk ki a határidőből, a munkavállalási kérelmünk beadásával kapcsolatosan. Sőt, tulajdonképpen sikerült elérnem a tökéletes kontraproduktivitást, hiszen minden egyes segélykiáltásom irritáló károgásként csengett a család fülében, akik már Pannit kérték, hogy állítson le. Nagy nehezen leálltam. Ahogyan minden más is. A család is, főleg annak megértésével, hogy az augusztus 31-e nem annak az engedélynek a beszerzési határideje, amit a munkaadónak kell beszereznie a munkavállalója számára, hogy annak birtokában az -talán- sikeresen pályázzon az újabb két éves munkavállalási engedélyre, hanem hogy mindezzel már a végső vízumlejárat előtt -legalább- 30 nappal rendelkeznie kell a pályázónak - jelen esetben: nekünk. Nos a fenti engedély még a mai nappal sincs a birtokunkban, hiába a sürgősségi ügyintézésre vonatkozó kérelem a család részéről. Hiába, a Hivatal, az itt is Hivatal, a szava szent és sürgethetetlen. A család 'jó' -és főleg 'okos'- kanadai módjára most ügyvédi segítséghez fordult, hogy a lehető legdrágább módon orvosolja a helyzetet. Így most - de inkább MAJD- előbb egy Tartózkodási Engedélyért folyamodunk a Hatósághoz, majd ha az megvan, akkor az addigra már talán megérkező Munka-erőpiaci Engedéllyel a kezünkben pályázunk a Munkavállalási Engedélyre, amit ha megkapunk, maradunk, ha pedig nem, akkor van még egy ok, amiért nem írok majd blogot Kanadáról.
Maci a Toronto-i Állatkertben
Gondoltam egy bekezdést írni arról a 4 fő európai alapelvről, ami az Unió vezérlő elve is, de inkább nem vonyítok innen a távolból, hiszen önként vállalt láncaink láncok maradnak még akkor is ha aranyból szorulnak a nyakunkra éppen.
Kesu is vendégszerepelt nálunk a nyáron.
Szándékaim szerint azonban ennek az írásnak nem szabad szomorúságot tükröznie, vagy sugallnia, hiszen létezik jó néhány egyéb perspektíva is helyzetünk leírására, melynek eredményei vagy hozadéka adott esetben éppen otthon(-ról) lennének elérhetetlenek. Valószínűleg inkább csak a cowboy szabadság-érzékenysége miatt tűnhet a helyzet és annak leírása kétségbeesettnek, pedig nem az, inkább csak furcsa módon Üres. Másfelől van az úgy, hogy látszólag -ugyancsak- a semmiből -és még érdekesebb módon ugyanazon az útszakaszon autózva (a pontosság kedvéért: rendre Miltonból hazafelé jövet, este, mozi után) - rátörnek a cowboyra olyan gondolatok, amelyek abszolút magukban hordozzák egy szebb és boldogabb jövőkép ígéretét, mintegy mozgó agyi hologramot vetítve a jelen sötét fellegekkel takart szürke egére. Ezek szerint a sugallatok szerint ugyanakkor már történésben vannak a várt vagy remélt dolgok és attól függetlenül, hogy tudatlanságunk miatt hogyan és miképp aggodalmaskodunk fölöttük, mindenképpen be fognak következni.
Utolsó kommentek