Kanadai cowboy

A blog a kanadai cowboy (aka Tóth Viktor) élményeit és benyomásait valamint adott esetben agymenéseit írja le a nem is olyan távoli Kanadából és -ról.

Utolsó kommentek

2010.12.16. 00:03 kanadai cowboy

Jingle hells - avagy Csingilingi poklaink

Hello Mindenki!

 
Régen írtam, de újabban ismét komoly próbák elé állította az élet a cowboyt és hű társát, ezért nem hogy írni, de levegőt venni is alig volt időm, kedvem, energiám. Most is inkább csak kedvem és egy kis időm van, na meg mondanivalóm.
Ez a mostani bejegyzés nem követ semmilyen tematikai fonalat, azt hiszem inkább a agymenés kategóriába lesz sorolható, de azért megpróbálom féken tartani a gondolataimat, valamint zsinóron az olvasót - újabban kedves ismerősünket is Noémit; Welcome!
Szóval bő 3 hónapnyi ittlétünk akaratlanul is arra sarkallja az embert - még a cowboyt is - hogy mérleget vonjon az eddig eltelt eseményekből. Panni próbaideje is lejárt, szóval mindenképpen fordulóponthoz érkeztünk - gondoltuk. Valóban oda érkeztünk, csak teljesen más minőségben, mint ahogyan azt abszolválni hittük korábban. A családdal történő (munka)kapcsolatunk eddig sem volt zökkenőmentes, de most minden eddigi mélységet alulmúltunk. Alapvetően minden korábbi problémánk (is) kommunikációs eredetű volt - és itt ne az angol nyelvi hiányosságokra gondoljon az olvasó, hanem ténylegesen kommunikációs hiátusokra, úgymint: "mi azt hittük", "ők azt feltételezték", "mi abban reménykedtünk", "ők azt természetesnek vették, így meg sem kérdezték" típusú szituációk. Világosabban, vagy konkrét esetekre lebontva három főbb probléma vezetett kapcsolatunk elmérgesedéséhez.
December 6-án mindketten sikeres autóvezetési vizsgát tettünk a festői Orangeville-ben. Ez több, mint örömhír - majdhogynem eufória volt számunkra. Már említettem, hogy Ontario tartományban sávos rendszerben zajlik a vezetési engedély megszerzése. A kezdők először G1-es fokozatra vizsgáznak, amit egy évig ún. próbaidőszak követ. Ilyenkor megszorításokkal (pl.: csak G-s jogsival rendelkező ember jelenlétében, de akkor is csak  bizonyos napszakokban, szóval éjféltől hajnalig nem stb.) már vezethetnek autót; ezután mehetnek a G2-es szintre, ami egy 20 perces városban zajló vezetési vizsga leküzdését jelenti számukra. Csak ezután következik a végső megoldás, a G-s jogsi, amit egy 30 perces, komplex vizsga keretében lehet megszerezni. Csak annyit mondok, hogy bár nagyon korrekt és pontozásos rendszerű a vizsga - a vizsgalap egy példányát meg is kapja a vizsgázó - elég komoly a bukási arány. Mi elsőre átmentünk. Igaz a cowboy csak kevés híjján, de ez utólag már kit érdekel.
Nagy volt a tét - több szempontból is. Számunkra a vizsga dupla vagy semmi jelleget öltött, mivel rendelkezünk külföldi jogosítvánnyal és nemzetközi jogosítvánnyal is - igaz utóbbi, régimódi, keménypapíros okmány így tényleg semmmire sem jó (még arra sem!). Mindenesetre annyi könnyebbséget jelentett nekünk a korábbi jogsink, hogy egyből engedtek G-s vizsgát tenni, de elmondták, hogy ha nem sikerül elsőre, akkor nekünk is végig kell járnunk a szamárlétrát, ami a fentiekből már sejthető hogy idő- és pénztárcagyilkos...
Sikerült! Sőt itt a G-s jogosítvány arra is jó, hogy emberszámba vegyék a cowboyt, szóval ez itt abszolút olyan, mint a személyi - igazolhatod vele magad. Sajnos, ahogyan én azt jó előre sejtettem: megpróbáltatásaink folytatódtak...
Legfőbb problémánk az autóbiztosítás költségeinek rendezése körül adódott. A család korábban jelezte, hogy biztosítanak - a.m. adnak - egy autót Panninak, hogy be tudjon járni dolgozni. Ez újabban meg is történt Hófehérke szemyélyében  - a piás Lajosra ugyan ki emlékszik ma már?! - (Chevrolet Cavalier 2.2 literes benzines, 2000 évjárat), akik lemaradtak, azoknak álljon itt egy kép:

A kompenzációs csomag ezen része csak az e-mailekben szerepelt, magában a szerződésben nem és részleteit sem tisztáztuk eddig. Én konkrétan rá sem mertem kérdezni, mert féltem a választól. Azt ugyanis már tudtam, hogy az itteni KGFB rendszer igen drága a hazai viszonyokhoz képest és sajnos még annyira sem korrekt. Például itt, ha te vétlen is vagy egy baleset esetén, akkor is felemelkedik a biztosításod díja. Ezt a terhet mi jelenleg nem is tudtuk és nem is akartuk felvállalni.

Úgy tűnt, hogy a jogosítvány megszerzését követő napon, a család nagyon erőlteti, hogy intézzük el mihamarabb a biztosítási szerződés megkötését. A tervük az volt, hogy a tulajdonjogot ideiglenesen Pannira ruházzák, ami a munkaszerződés végét követően visszaszállt volna rájuk. Mi, amikor már sejtettük, hogy ránk akarják terhelni ezt a költséget, még bíztunk abban, hogy emelnek Panni fizetésén, mert erről is volt szó a korábbi e-mailekben. Forintosítva a kérdést, havi 250 dollárt kellett volna csak autóbiztosításra fizetnünk, amit sajnos korábban egy szóval sem említettek, és egyelőre nem is fér(t) bele a költségvetésünkbe, úgyhogy múlt szerdán felhívtam az apát és elmondtam, hogy mi az ábra. Indulatos lett és csöppet sem kedves – főleg, amikor felhoztam a másik vitatott témát. Néhány hete kiderült, hogy Pannival meg akarnak csináltatni egy elsősegélynyújtó és újraélesztő tréninget, ami itt törvényi követelmény Panni szakmájában. Ezt a tréninget a szabadidejében és saját költségén gondolták teljesíteni. Amikor először szóba került ez a dolog, akkor egy 42 dolláros, egy napos tréningről beszéltünk, amit a család kérésére elhalasztottunk. Újabban egy másik városban lévő, két napos és 150 dollárba kerülő tréningről volt szó, ami azért nem ugyanaz. Itt is egy kommunikációs hiba történt, ugyanis a család egy szóval sem említette korábban, hogy ez a tréning előfeltétele a munkának most pedig keményen be akarták vasalni rajtunk.

A harmadik problémás kérdés, a – korábban már említett – fizetésemelés volt. Az apával folytatott kellemetlen telefonbeszélgetés során egyértelműen kiderült, hogy erre nincsen mód, és hogy ez már így is egy nagyon szép órabér, ami egyébként igaz. Tárgyalási szempontból szerencsés dramaturgiai esemény történt – ugyanis a beszélgetés közben lemerült a kártyámról a pénz, így megszakadtak a tárgyalások. Lementem egy feltöltőkártyáért, miközben az apa azt hihette, hogy direkt nem hívom vissza. Mindenestre, amikor Panni telefonján visszahívott, már enyhébb hangvételben beszélgettünk és megbeszéltük, hogy pénteken tárgyalóasztalhoz ülünk. (Ezt követően az anyával is folytattam egy közel fél órás beszélgetést – többé-kevésbe – ugyanezekről a kérdésekről.) Mindkettő beszélgetés során próbáltam egyértelművé tenni számukra, hogy készek vagyunk a legvégsőkig elmennni a vitás kérdésekben – legrosszabb esetben vissza Magyarországra… Persze ezt mi sem szerettük volna, sőt azt is megkockáztatom, hogy nekik nagyobb szükségük van Pannira, mint nekünk rájuk, mivel Panni újabban nagyon szép eredményket ért el a kisfiúval. Az az amerikai ortopédus specialista, akihez a család rendszerint viszi Chase-t egyenesen egy konferenciára akarja meghívni Panni-t a csodatévőt.

Összeszorult gyomorral és megviselt idegekkel vártuk a péntek estét, ami egyben a telet is elhozta, mert nagy pelyhekben szakadt a hó és hideg is volt. Szerencsére a legvitatottabb kérdésben egyeztünk meg a leggyorsabban és már rögtön az elején, mivel a család felajánlotta, hogy beveszi Pannit a saját családi biztosítási csomagjába, amivel ők maradnak a teherviselők és nekünk csak 100 dollárba kerül a biztosítási díj. Az is igaz, hogy evvel a megoldással csak Panni vezetheti legálisan a kocsit. A többi kérdést is viszonylag okos – de legalábbis elfogadható – megoldásokkal rendeztük, így úgy tűnik maradunk Kanadában továbbra is…

 

 *   *   *

Feszültségoldásként és a megbékélés jegyében álljon itt egy fotó az általunk készített adventi koszorúról (na jó a koszorúalapot készen vettük, de a dekoráció ötlete és kivitelezése tényleg a sajátunk!):

Érdekességképpen mellékelek egy videót is arról a családi házról, ami a legdurvábban van kivilágítva Torontóban és minden télen csodájára járnak az emberek. Sőt, szerepelnek vele a tévékben is. Csak a biztonság és a tamáskodók kedvéért, a videón szereplő összes karácsonyi kivilágítás egyetlen házhoz/családhoz tartozik, akik egyébként egész évben arra gyűjtenek, hogy a téli időszakban ki tudják fizetni a villanyszámlát. Ha többletük akad, akkor a maradékot a már korábban említett Sick Kids kórháznak adományozzák... (Elnézést a szélhangokért, meg a kézremegésért, de egyrészt borzasztó hideg volt, másrészt szerettem volna, hogy ne csak a látványban, de a zen-pokolbeli hangokban is gyönyörködhessen a kedves olvasó...)


 

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://cadcwb.blog.hu/api/trackback/id/tr172518789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimmy Tudeszki 2010.12.17. 00:38:58

Panni sapkája továbbra is nagyon tetszik, mindig az orosz tél jut róla eszembe. Most nálunk is "gáz" van, nevesítve olyan -10 fok éjszaka. A karácsonyfátokról is kérünk majd képet.

kanadai cowboy 2010.12.17. 00:41:11

Ja a sapi szerintem is nagyon jól áll neki! Hideg az itt is tud lenni, de egyelőre nem panaszkodom, mert messze még a vége. Sajna lehet, hogy Karácsonyfát nem állítunk idén, de erről majd bővebben később.

kanadai cowboy 2010.12.28. 05:45:40

@szakacs65: Hát igen, a hülyeségnek nincsenek határai, de így legalább könnyen terjed...
süti beállítások módosítása